Nóniusz
Marmagassága: 155-165 cm
A fajta legfőbb jellemzője a tömegessége, amely a melegvérű igás lófajták egyik legtömegesebbikévé teszi. Feje a test nagyságával arányos, kissé durva félkos - esetenként kosfej. Nyaka magasan illesztett. Nyaka középhosszú, nem eléggé ívelt. Marja középmagas, izmos, telt. Háta hosszú, széles, jól izmolt. Ágyéka középhosszú, jól izmolt. Fara nagy terjedelmű, enyhén lejtős, hossza nem éri el a félvér lovak farhosszúságát. Mellkasa dongás, kevésbé mély. Igás jellegének megfelelően szügye széles, igen jól izmolt. Ízületei terjedelmesek, inai száraza. Lábhibák előfordulnak, ennek ellenére küllemében nagyon egyöntetű fajta. Két fő típusa van, a nagyobb, fekete mezőhegyesi, valamint a kisebb, szikárabb, többnyire pej színű hortobágyi.
A napóleoni háborúk alatt nem csak embereket ejtettek foglyul, hanem lovakat is. Így járt az a Nonius nevű anglo-norman mén is, akit a császári csapatok a rosierési ménesből zsákmányoltak, majd 1816-ban Mezőhegyesre osztottak be további szolgálatra. Ez a szolgálat a fedezés volt, amelyet Nonius kitűnően látott el: 17 év alatt 386 kancától 201 ivadéka született, ezáltal egy új magyar lófajta ősatyjává vált. A kancák spanyol hátterűek, vagy arab telivérek voltak. A tenyésztés célja egy erős testfelépítésű katonai hátas és hámos lófajta kialakítása volt.
1870 után a hátasjelleg formálásához angol telivér méneket alkalmaznak. A századfordulót megelőzően négy mén rögzítette és alakította ki véglegesen a fajtát (Nóniusz XXIX, Nóniusz XXXI, Nóniusz XXXVI és Nóniusz XLII). A négy mén geneológiai vonalát A, B, C és D vonal elnevezéssel illetik.
A második világháború alatt katonai jelentősége lecsökkent, azóta főleg igáslóként használják, elsősorban az Alföldön. Munkakészsége páratlan. Nemcsak igás, hanen fogatlóként is kiváló. Jobb ügető képességű egyedei a fogatsportban nemzetközi szinten is eredményesek. Kocsiban és nyereg alatt egyaránt jól használható. |