Berber ló
Marmagassága: 147-160 cm
A berber ló nem mondhatni kecses lónak. Feje egyenes, gyakran kosfej. Nyaka erős, középmagasan illesztett, rövid, alacsony. Koponyája szűk, primitív. Lapockája meredek, vállak kiállóak. Ágyéka feszes, háta nem hosszú, inkább rövid. Fara és a hátsó végtagjai nem túl tökéletesek, ugyanakkor fara csapott, farka mélyen tűzött. Rövidtávon gyors. Végtagjai a betegségekkel szemben ellenállóak. A fajta keménységet, életerőt sugároz. Igaz rá a menőkedv. Mellkasa mély, bordái nem elég íveltek. Patája rendkívül kemény. Bár szinte mindegyik színváltozatban előfordul, kivéve a tarkát, a szürke szín a legjellemzőbb rá. Eredeti színe állítólag pej és fekete volt.
A berber ló Észak-Afrikából, Marokkóból származik, feltehetően helyi vadlovak lehetettek az ősei. A szélsőséges sivatagi körülményekhez alkalmazkodott fajta. Egyesek öregebbnek tartják még az arab lónál is. Az őshonos fajták mellett a vandálok és gótok által Észak-Afrikában hozott északi, és mór hódítással kézre került hispániai lovak is szerepet játszottak a kialakulásában.
Az arab után a második azok a fajták közül, melyek nagy szerepet játszottak a világ lófajtáinak kialakításában, köztük az angol telivérében is. Szintén nagy szerepet játszott a lipicai, andalúz és lusinato fajták létrejöttében. Az andalúz eredetű musztángoknál is jól felismerhetők a berber jellegek.
A fajta Európában sosem élvezett akkora megbecsülést, mint az arab világban. Pedig sok muszlim történetíró, tudós és hadvezér többre tartotta az arab telivérnél is, elsősorban a harctéri alkalmazhatóságot illetően A két fajtát el is kezdték keresztezni, ami azonban azzal járt, hogy az ősi vérvonalú berber lovak kezdtek eltűnni. Csak a harcias tuareg törzsek álltak ellen, és tenyésztették tovább a tiszta vérvonalú berber fajtát.
A francia gyarmatosítók is megkedvelték ezt a fajtát, így jelenleg Franciaország rendelkezik a legnagyobb európai ménesekkel. |